SEGÍTHETSZ!

fejléc“Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt.” (2.Korintus 9, 12)                                          

Kedves Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!

  Berettyóújfaluban a Filadelfia Baptista Gyülekezetet Isten szeretete tizenegy évvel ezelőtt hívta életre. (részletek a gyülekezet Youtube csatornáján: 10 ÉVES JUBILEUMI VIDEÓ)

  Az eltelt időszakban gyülekezetünk ötszörösére növekedett, és jelenleg harmincnégy tagot számlál.  Nagy hálára ad okot, hogy gyermekeinkkel, ifjainkkal, valamint a rendszeres látogatókkal együtt hetente több alkalommal, közel hatvanan vagyunk együtt.

  Mivel a magánháznál kialakított  imatermünk immár szűkösnek bizonyul, sürgetővé vált, hogy egy alkalmasabb hely után nézzünk.  Így került látóterünkbe egy minden lényeges szempontnak megfelelő, eladásra kínált    belvárosi ingatlan, amely hitünk szerint Isten akaratából nekünk van elkészítve.  A tulajdonossal történt egyeztetés során olyan kedvező megállapodás született, amelyre – sok közbenjáró imádságra feleletként  – csodálatos isteni ajándékként tekintünk.  A huszonnyolcmilliós vételár előteremtése azonban így is meghaladja anyagi lehetőségeinket.  Tudjuk, hogy Istenünk, látva a szükséget, ki tudja pótolni a hiányt széleskörű testvéri összefogásunk eredményeként.

    Ebből a megfontolásból fordulunk Hozzátok segítségért nyílt levélben.  

Bemutatkozó videónkat EZEN A LINKEN tekinthetitek meg.

Kérünk Benneteket, hogy amennyiben módotokban áll és adományotokkal örömmel vállalnátok részt szükségünk betöltésében, úgy azt a frissen bejegyzett egyesületünk  lentebb megadott számlaszámára utalt összeggel tegyétek meg a közleménybe írt alábbi megjegyzéssel!   

“Adomány közösségi ház vásárlásához”

számlatulajdonos: Filadelfia Baptista Egyesület (4100 Berettyóújfalu, Népliget u. 16)

utalás belföldről: 10400384-50526967-75661005 (K&H)

utalás külföldről (IBAN): HU36 10400384-50526967-75661005

SWIFT kód:  OKHBHUHB

  Ha más formában szeretnétek  segítséget nyújtani, levelünk fejlécén található  elérhetőségeink valamelyikén fel tudjátok venni velünk a kapcsolatot.

  Vannak olyan gyülekezetek és magánszemélyek, amelyek segítő szándékuk ellenére sem tudnak bennünket támogatni. Ők a legtöbbet azzal tehetik, ha imádságaikban  megemlékeznek az Úr előtt helyzetünkről, amely meggyőződésünk szerint nem csupán a mi ügyünk, hanem az Ő mentő kegyelmének városunkban is megjelenő egyik eszköze.

  Kérjük támogató hozzáállásotokat, amelynek bármilyen jellegű megnyilvánulását ezúton is köszönünk!   Életetekre és szolgálatotokra Isten gazdag áldását kívánjuk!

A Filadelfia Baptista Gyülekezet testvériségének nevében szeretettel:

                 Elek  Sándor                            Frank Róbert                          Gál Lajos                                                         elöljáró                                    elöljáró                                presbiter

Berettyóújfalu, 2020. 02. 03.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s