Gyülekezetünk a világ sok ezer közösségéhez hasonlóan szokatlan helyzetbe került a világjárvánnyá alakult koronavírus fertőzés miatt. Engedelmeskedve a hatósági felhívásoknak mi is különféle intézkedésket vezettünk be. Ennek eredményeként a gyülekezet közösségi alkalmait határozatlan időre beszüntettük. Vannak családok, akik önkéntes karanténba helyezték magukat,  ill. önkéntesen kijárási tilalmat alkalmaznak. Gyülekezeti életünk virtuális üzemmódba kapcsolt, ami azt jelenti, hogy zárt közösségi oldalon napi szinten tartjuk egymással a kapcsolatot, ill. különböző internetes platformokon online közösségi alklamakat tartunk.  Mindannyiunkat kellemetlenül érint ez a helyzet, de az egymás iránt érzett felelősség megköveteli tőlünk, hogy áldozatokat hozzunk másokért. Az alábbi írások segítenek eligazodni a mértéktartó bibliai irányelvek megfogalmazásával a sokféle emberi elvárás útvesztőiben. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe.

“ÖLELÉSTŐL VALÓ TARTÓZKODÁS – Amerikai gyülekezetek a spanyolnátha idején (Szabados Ádám,  2020. ​március 16)

Találkozzunk-e járvány idején? Keresztény gyülekezeteknek nem először kell dönteniük arról, hogy egy időre felfüggesszék-e az összegyülekezés alkalmait. Ez nem könnyű döntés, hiszen Isten tiszteletéről van szó, aki a legfontosabb számunkra. Sokszor éppen az volt a legbátrabb és legheroikusabb cselekedet, ha keresztények háború vagy üldöztetés idején sem hátráltak meg. Előttem van a kép, ahogy Corrie ten Boom a koncentrációs tábor női barakkjában prédikál a társainak, miközben hátulról majd’ keresztüldöfi őket egy német őr szigorú tekintete. Észak-Koreában a mai napig vannak földalatti keresztény közösségek. Egy világjárvány azonban más. Ilyenkor nem a keresztények vannak veszélyben, hanem ők veszélyeztetik embertársaikat, ha nem figyelnek az elkülönülést szorgalmazó rendeletekre. A mostani helyzetet ezért ne a háborúkhoz vagy üldöztetésekhez hasonlítsuk, hanem a korábbi járványokhoz, és talán leginkább az 1918-as spanyolnáthához.

A spanyolnátha pusztító világjárvány volt, becslések szerint csak Európában kétmillióan haltak meg benne. A háborúból hazatérő katonák és az elhúzódó világháború miatt legyengült immunrendszerű lakosság nemigen tudott védekezni az influenza-vírus ellen. A járvány Amerikába is eljutott, és október elején már halálos áldozatok is voltak, amikor a kormányzat rendeletet adott ki: a strandokat, az iskolákat és a szórakozóhelyeket bezárják, a boltok nyitvatartását korlátozzák. Pár nappal később megtiltották a nyilvános helyek – mozik, színházak – látogatását, és elrendelték a templomok és istentiszteleti alkalmak beszüntetését is. A vallásszabadság hazájában ez szinte elképzelhetetlenül radikális döntés volt, amit a gyülekezetek akár a vallásgyakorlás alkotmányosan biztosított jogának megsértéseként is értelmezhettek volna.

Október 5-én az amerikai főváros protestáns gyülekezeteinek lelkészei válságtanácskozást tartottak, és a következő nyilatkozatot adták ki: „A városunkban kialakult helyzetre való tekintettel (az influenza széleskörű elterjedése, amelynek hatására a Fővárosi Bizottság kérvényezte minden gyülekezet ideiglenes bezárását) elhatároztuk, hogy mi, a Lelkipásztorok Szövetsége, különleges összegyülekezésünkön kijelentjük: örömmel együttműködünk a Bizottság kérésével, amelyet úgy értelmezünk, hogy az minden gyülekezetre egyaránt alkalmazandó. Továbbá azt az ajánlást tesszük, hogy a hozzánk tartozók otthonaikban tartsanak valamiféle istentiszteletet, megemlékezve a betegekért való imádságról…” (Evening Star, 1918. okt. 6.)

A döntéshez csatlakozott százharmincegy fekete gyülekezet is, így lényegében az összes fővárosi gyülekezet támogatta a kormányzati döntést. Ideiglenesen bezártak a gyülekezetek, miközben arra biztatták tagjaikat, hogy otthonaikban folytassák az imádságot, különös tekintettel a betegekre. Néhány gyülekezet kérvényt adott be, hogy a szabad ég alatt tarthassanak összejöveteleket, és ezeket a kérvényeket eleinte el is fogadták, hamarosan azonban szigorítottak a rendeleteken, és mind a kültéri, mind a beltéri összejöveteleket betiltották. A gyülekezetek tiszteletben tartották a kormányzati döntéseket és együttműködtek a hatóságokkal a járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések betartásában és betartatásában.

A gyülekezeti alkalmak hetekig szüneteltek, egészen addig, ameddig az influenza-járvány nem kezdett érezhetően alábbhagyni. Ekkor viszont maguk a gyülekezetek szorgalmazták, hogy a kormányzat vonja vissza az összegyülekezés alkalmait tiltó rendelkezéseket, nehogy az ideiglenes szükséghelyzet a vallásszabadság szükségtelen korlátozásává váljon. A tiltó rendeletek feloldása október utolsó napjaiban meg is történt. Addigra azonban támogató hozzáállásukkal a keresztény gyülekezetek is hozzájárultak a járvány megfékezéséhez.

Azt gondolom, most nekünk is ez a dolgunk. Imádkozzunk, imádkozzunk, imádkozzunk, de segítsük a kormányzatot a járvány megfékezésében! Ez ideiglenes veszélyhelyzet, amelyben a felebaráti szeretet is azt kívánja, hogy egymást kicsit távolabbról szeressük. Az igazi istentisztelet ezekben a hetekben az, ha nem látogatjuk meg az özvegyeket, hogy ne legyünk árvákká. Ha elmúlik a vész, megint megöleljük majd egymást, remélhetőleg mindenkit, addig viszont az öleléstől való tartózkodás ideje van (Préd 3,5) – és az otthoni imádságé.”

​”PÁL VIRTUÁLIS (PÓT)JELENLÉTE AKTUÁLIS MOST A GYÜLEKEZETEKBEN   (Szabados Ádám, 2020. március 17.)

A gyülekezetek többsége (talán mind) távkapcsolatokba ment át. Fura ez az új helyzet, de ha azt gondoljuk, hogy a virtuális jelenlét a 21. század technológiai vívmánya, emlékezzünk arra, hogy régen is voltak olyan eszközök, amelyek által a fizikai jelenlétet pótolhatta valamiféle szimbolikus, virtuális kommunikáció. Ilyen eszköz volt az írás, amely képes volt rögzíteni a kommunikációt olyanok számára, akik nem voltak testben jelen, vagy a hajózás, az utak, a lovak és a ló-vontatta szekerek, amelyek távoli vidékekre is hatékonyan el tudtak juttatni üzeneteket, hogy aki távol volt, valamiképpen közelivé válhasson. Ezek a technológiai vívmányok tették lehetségessé, hogy Pál apostol anélkül tarthatott kapcsolatot gyülekezetekkel, hogy személyesen ott lett volna közöttük. Hadd mutassak néhány példát erre a lelki jelenlétre:

1Kor 5,3 „Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett.”

2Kor 10,11 „Gondoljon az ilyen arra, hogy amilyenek távollétünkben vagyunk leveleinkben, szóval, olyanok leszünk ottlétünkkor is, tettel.”

2Kor 13,2 „Előre megmondtam, és most előre kijelentem, ahogy második ottlétemkor, most a távollétemben is azoknak, akik régebben vétkeztek, és a többieknek is, hogy ha ismét odamegyek, nem fogok kegyelmezni.”

2Kor 13,10 „Azért írom mindezt távollétemben, hogy ha jelen leszek, ne járjak el keményen azzal a hatalommal, melyet az Úr nekem építésre adott, és nem rombolásra.”

Fil 1,27 „Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért”

Fil 2,12 „Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket”

Kol 2,5 „Mert ha távol vagyok is testben, lélekben mégis veletek vagyok, és örömmel látom a köztetek uralkodó szép rendet és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát.”

Ezekből az utalásokból látszik, hogy az apostol távollétében – amikor nem lehetett jelen testben – is kommunikált a gyülekezetekkel. Nem tesz egyenlőségjelet fizikai jelenléte és virtuális jelenléte közé, ezért mi se gondoljuk, hogy a virtuális (ma leginkább online) jelenlét pótolhatja a személyes, testi jelenlétet. Illetve éppen a „pótol” szó itt a megfelelő, hiszen ténylegesen erről van szó: a virtuális jelenlét egyfajta pótjelenlét. Nem az igazi, de egy időre helyettesítheti az igazit. Különleges helyzetekben és időszakokban hálásak lehetünk azokért az eszközökért, amelyek részben legalább pótolni tudják a fizikai jelenlétet, most éppen az online technológiákért. Csak tartsuk észben, hogy a virtuális jelenlét egy időre pótolhatja ugyan az ottlétet, de nem azonos vele. Amire Pál vágyott, és ami a dolgok rendes menete, az a személyes, fizikai jelenlét. Reméljük, nemsokára mi is újra megölelhetjük egymást gyülekezeteinkben, de addig az apostoli példát követve nyugodtan és bátran éljünk a pótmegoldásokkal!”