Kalotaszentkirályon jártunk

Gyülekezetünkből 11-en vettünk részt a “testvér-körzet”-be szervezett kiránduláson, szolgálóúton egy szép, napos szeptemberi hétvégén. Kozicsek Péter testvér és felesége,  Éva így számoltak be az együtt töltött időről: “Nagy lelkesedéssel indultunk útnak, de egy kis drukk is volt bennünk. Nem jártunk még Erdély eme szép táján. Simcsik András és kedves felesége, Erika vitte a mi kis csoportunkat az erdélyi testvérekhez mikrobuszukkal. A testvérek szeretettel és meleg ebéddel várták a “Magyar”-ból érkező testvéreket. A 133. Zsoltár elevenedett meg bennünk találkozásunkkor. Isten beszéde élővé vált:  “Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak…”. Gál Lajos testvér hálát adott az ételért, testvéri fogadtatásért. Felhívta figyelmünket, hogy nemcsak a testünket kell táplálnunk, hanem szellemünket is. A helyi testvérekkel egyetemben elindultunk a baptista imaházba, hogy hálát adjunk Isten oltalmazó kezéért, Aki az úton valamennyiünket megtartott. Az idősebb korosztályból is szép számmal vettünk részt, sőt, egy járókerettel közlekedő testvérnőnk, Rózsika is bátorkodott velünk jönni.

    A testvérekkel együtt érkeztünk a szépen felújított imaházba, itt a délután nagy része imával, énekléssel, és bizonyságtevéssel telt el. A délutáni alkalom után mindenkinek kijelölték a helyét, ahol majd megpihenhet. Minket a Török családnál helyeztek el Damoson. Itt találkoztunk az idősebb Török házaspárral. Olyan érzésünk volt, hogy hazaérkeztünk bátyánkhoz és nővérünkhöz, hisz úgy fogadtak minket. Rögtön volt miről beszélgetnünk, és Isten kegyelme által nekik is volt nekünk szóló mondanivalójuk. Tiszta szívvel adtunk hálát otthonainkért és családunkért. Külön kis lakrészünk van, ahová szeretettel behívtak, és ott töltöttünk egy kis időt békességes szeretetben. Ezalatt Erzsébet, a menyük lányaival,  Emesével, Katalinnal és Anikóval a vacsora és a másnapi ebéd elkészítésén serénykedtek.  Találkoztunk már a lányokkal, mikor a mi közösségünkben szolgáltak. Később megérkeztek szeghalmi testvérnőink is. Vacsorával és sok-sok bizonyságtétellel, valamint egymás megismerésével telt az esténk, és nyugodalmas, békés volt az éjszakánk Isten népének fedele alatt. Szeretnénk férjemmel együtt – ha Isten is így akarja – még több ilyen testvéri találkozót megérni.” Köszönet a példás vendégszeretetért!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s