5 napos tábor a Körös-parton

Isten szerszámosládája folyamatosan nyitva van. Ő folyamatosan munkálkodik. Hol az egyik szerszámra, hol a másikra van szüksége ahhoz, hogy a legtervszerűbben ,leghatékonyabban, a legkíméletesebben végezze az Ő munkáját. Mindent kidolgozott, személyreszabott a legapróbb részletekig az Ő végtelen szeretetéből, hogy helyreállítsa az ember megromlott viszonyát Vele. Metszőollójával lemetsz a világról, hogy oltókésével beolthasson az élet fájába, hogy új életet, gyümölcsöt teremjen az életünk. Kalapácsával ítéletet gyakorolt a bűn felett, de nem minket büntetett bűneinkért, hanem az Ártatlanra, Egyszülött Fiára sújtott le ítéletével, hogy ne nekünk kelljen elszenvedni a büntetést. Időt nyertünk arra, hogy a felkínált kegyelmet megragadjuk, s a végső nagy ítéletkor az Ő “nagy kalapácsa” ne örök kárhozatra ítéljen bennünket.  “Kis kalapácsával” (lelkiismeretünk által, testvéri intelmeken keresztül, szorító körülmények közepette) mindeközben  alakítja, formálja életünket, hogy egyre inkább elváltozzunk az Ő képére. Ezt a munkát csodálhattuk visszatekintve egymás és a magunk életében a beszélgetések, beszámolók, és a Szeghalmi Körzet által szervezett 5 napos tábor során is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s