Kicsi koromtól kezdve az Úr Jézusban hittem, és hozzá imádkoztam, hála hívő szüleimnek. De a legelső személyes megszólításom 5 éves korom körül történhetett, ami igen mély nyomott hagyott bennem, és azóta is örömmel emlékezek vissza rá. Az imaházban az alkalom után egy néni kulcstartókat, könyvjelzőket árult. Mivel minden körülöttem levő gyerek kezében láttam egy kulcstartót, nekem is kellett egy, de rögtön. Anyukámat kértem rá, hogy vegyen nekem is egyet, de elhessegetett mondván: most beszélget, és nem kell nekem még olyan… Ezzel én nem értettem egyet, odamentem az asztalhoz, elvettem az egyik számomra legszebbet. Azon az estén egyáltalán nem voltam álmos, mert zaklatott volt a lelkivilágom, és nem hagyott nyugodni a lelkiismeretem. Akkor felkeltem és az ablakomhoz álltam, hogy nézzem a csillagokat szokásomhoz híven. De mikor felnéztem az égre, akkor egyet sem láttam. Megijedtem. Azonnal elkezdtem gondolkodni. „Biztos miattam tüntette el az Úr Jézus a csillagokat, azért mert haragszik rám”. Másnap nagy nehezen rávettem magam, hogy megosszam a terhemet a nővéreimmel, majd a bátorításukra szüleimnek is elmondtam.

Anyukámnak kiöntöttem a szívem. Hála az Úr Jézusnak, Anya tudta, hogy mit kell mondjon rá. Érezte, hogy ez az Úr Jézustól előkészített megtérési lehetőség számomra. Először is felnyitotta a szemem, hogy amit tettem azaz Úr Jézus előtt bűn, és emiatt az Úr Jézus szomorkodik. Mikor rádöbbentem, hogy csalódást okoztam az Úr Jézusnak, akkor kicsordultak a könnyek a szememből. Anyukámmal együtt imádkozva bocsánatot kértem az Úrtól, és azt kértem Tőle,  hogy ha megbocsátott, akkor küldjön nekem egy jelet, hogy már nem haragszik. Azt kértem, hogy az égen legyen sok- sok csillag. De mikor este felnéztem az égre, akkor ugyanolyan felhős volt, mint az előző este. Nem is értettem először, hogy miért van ez, majd anyukámmal is osztottam, aztán felkiáltottam hogy. “Tudom már! Vissza kell vinni annak a néninek a kulcstartót, és bocsánatot kell kérni tőle is!” De mikor eljött a vasárnap,vettem volna fel a kulcstartót, sehol sem találtam. Ugyanis mikor hazaértünk azon az estén, akkor gyorsan eldugtam, mert sejtettem, hogy talán nem volt helyes, amit tettem. Akkor újra elkeseredtem,hogy mi lesz most? De az Úr Jézus újból a gondolataim közé adta a jó megoldást, hogy a saját zsebpénzemből kell kifizetni. Majd az imaházban oda mentem a nénihez és elmeséltem, hogy mit tettem, és bocsánatot kértem. Az eladó készségesen megbocsátott. Aznap este apukám felkapott az ölébe, és kirohant velem az udvarra, majd felmutatott az égre, ami tele volt ragyogó csillagokkal. Ekkor hívtam be az Úr Jézust a szívembe, és ekkor dőlt el bennem, hogy én csak az Úr Jézust fogom szeretni, és nem akarom Őt többször elszomorítani. Az Úr Jézus ezt a gyermekkori döntésemet mindig számon tartotta és tartja. Sajnos én nem mindig tartottam ezt a szemem előtt és sokszor okoztam szomorúságot Neki.

Ahogy kezdtem felcseperedni úgy kezdtek jönni a múlandó örömök utáni vágyódások, és volt, hogy az Úrnak nem mondtam el mindent, voltak megtűrt gondolatok,érzelmek az életemben, és mindez csak egyre rosszabb lett. Az Úr Jézus nem hagyott a bűnök alatt, nem hagyta lelkemet a Seolban, ahogy egy igevers is mondja.

13 évesen nagyon vágytam már bemerítkezni, hisz a környezetemben lévő, egykorú lányok, fiatalok is bemerítkeztek. Szüleim is egyetértettek a bemerítkezés iránti vágyammal, csak ők úgy látták, hogy még nincs itt az ideje. Először teremjek megtéréshez illő gyümölcsöket, és legyek biztos a döntésemben, ne csak egy gyermeki fellángolás legyen, hanem felnőtt érett elköteleződés az Úr iránt. A szívem mélyén igazat adtam nekik.

Ahogy telt az idő, rádöbbentem a hiányosságaimra, bűneimre, arra, hogy a szövetséget, amit az Úr Jézussal kötöttünk, én szegtem meg, Ő hű maradt. De az Ő kegyelme által megújíthattam ezt a szövetséget. Az utóbbi időben – az Úrnak hála – növekedhettem a hitben való járásban, győzelmeket arathattam a harcaimban, és áldásokat tapasztalhattam Volt, hogy fenyített és ezáltal tanított. Egyre mélyebb,személyesebb kapcsolatba kerültem Vele.

Az egyik imámban azt kértem hogy a szüleim is lássák meg bennem Őt.

A 16-ik születésnapomon szüleim egy választási lehetőséget adtak ajándékul: azt, hogy én dönthetem el a bemerítésem időpontját

Örültem ennek az ajándéknak, hogy enyém a választási lehetőség, de még bennem volt a kérdés, hogy mikor legyen a bemerítkezésem. Várjak-e még, vagy ne várjak, mikor tegyek bizonyságot a gyülekezetben. Az Úr Jézus nem engedte, hogy elessek kételyeimben. Igékkel bátorított: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg.” Arra a kérdésemre, hogy mikor mondjam el a gyülekezetben, azt az igét kaptam, hogy: ,,Ez az a nap melyet az Úr rendelt” – még aznap kiálltam és közöltem a gyülekezetemmel a kérésemet,döntésemet. Tudom, hogy a hívő élet nagy harcokkal van tele, és hogy ezek még csak most kezdődnek, de azt is tudom, hogy kiben hiszek, és tudom, hogy Ő át is fog segíteni minden harcomon. És ezáltal „Vígan hirdetem a nagy gyülekezetben az örömhírt”, hogy én is az Úr Jézus Krisztus követője vagyok!

Az elmúlt héten az Úr próbára tett. Egy családos tábor utolsó napján a táborozókkal kimentünk focizni és az utolsó pillanatban a labda után futva felugrottam. Ahogy érkeztem a földre, a lábam magam alá csúszott annyira, hogy a térdkalácsom kirándult… az első felkiáltásom az Úrhoz szólt, és az volt, hogy: “Úr Jézus, csak ne engedd hogy eltörjön!”  Visszatekintve az Úr végig gondoskodott rólam: reggel már készített a balesetre, mivel az áhítat az volt, hogy „Csak bízzatok ne féljetek!” Mikor jöttünk lefele a pályáról, akkor egy dombon kellett volna lejönnöm, ami igen meredek volt. Ebben a pillanatban apukám a kocsival megjelent, mivel ő a táborba tartott, és így engem is letudott vinni. Utána pedig egyszer sem kellett a lábamra álljak, mert apa minden hová cipelt.
Hazafele vezető úton egyből feljöttek bennem a kételyek,kérdések.  Miért engedte meg az Úr Jézus pont most a bemerítés előtt? Imámban kértem Őt, hogy terhelje rám, ha van bűn az életemben. Aztán mivel aznap 11-e volt,  a 11-es zsoltárt olvastam, amibe az volt megírva,  hogy: „Az ÚR az igazat megpróbálja”. Az Úr Jézusba kapaszkodva, az Ő igéreteibe és testvéreim imatámogatásával éltem túl ezt a hetet, ugyanis az ördög egy pillanatra sem lankadt, folyamatosan támadt hol az érzelmeimre hatva, hol a gondolataimra. De az Úr azt mondta, hogyha Benne bízok, akkor szárnyra kelek, mint a saskeselyű, futok és nem lankadok el, járni fogok és nem fogok elfáradni!

Vissza