Az idén a tizenéves múltra visszatekintő körzeti táborozásunkat új helyszínen, a vésztői Pap-tanyán rendeztük meg. Bár lényegesen kisebb létszámmal, de annál családiasabbra sikerült közösségben volt részünk. A fiatalos, de annál rátermettebb táborvezetést látványosan megáldotta az Úr, és testileg-lelkileg olyan intenzív áldásokban volt részünk, amit lehet, hogy évekre visszamenőleg nem tapasztaltunk. Körzetünk vésztői szekciója profi házigazdának bizonyult úgy a vendéglátásban, mint a logisztikában. egy jólismert igazság az egész hét során kézzelfoghatóan a szemünk előtt volt: szükségünk van egymásra. Ezek az áldott napok nem valósulhattak volna meg, sem a vésztőiek, sem a szeghalmiak se a „filadelfiások” nélkül. Milyen jó, hogy egymásra vagyunk utalva! Az Úrnak legyen hála érte! Az emlékek felidézésében az alábbi képek segítenek: