Női csendesnap Mandabokoron

Április utolsó szombatján egy Nyíregyháza melletti kis kápolnába igyekezett sok-sok testvérnő, köztük mi is, ki északról, ki délről, ki keletről, ki nyugatról. Az evangélikus kápolna megtelt, és 9.30-kor kezdetét vette a Testvéri Szövetség mozgalom Női csendesnapja. Frankné Katika köszöntője után, Gál Mónika olvasta az imaórai igét, ami a Hermon harmatjáról szólt. Az időjárás nemcsak harmatos, de esős, csepergélős volt, ám nem bántuk, nagy szükség volt már erre, és vártuk a szellemi harmatot, esőt is aznapra. Ezután Frank Róbert hirdetett igét, melyben arra buzdított mindenkit, hogy az odafelvalókkal törődjünk, ne a földiekkel. Bizonyságtételek sora vette kezdetét, melyben a nőtestvérek azt emelték ki, hogyan tapasztalták meg életükben Isten szavát, figyelmeztetését, bátorítását, olykor intését, hogy nézzenek fel hitünk fejedelmére és bevégzőjére, Krisztusra! Délután is ezekről hallgathattunk meg személyes beszámolókat, és lehetőség nyílt személyes beszélgetésekre, imádkozásokra is. Frissítő napot adott Urunk szellemileg és testileg is, hála legyen Neki mindenért!

Elekné Szoboszlai Réka

A csendesnapon készült képek ITT megtekinthetők.

Az imaóra és az előadás hanganyaga ITT megnézhető.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s