Jellemváltozás – Női csendesnap

    Mélységeiben  talán nem veséztük ki  csendesnapunk témáját. Mégis abban a hitben vagyok, hogy  mindannyiunkban megszületett, ill erősödött a vágy, hogy fejlődjön a jellemünk, növekedjen bennünk a krisztusi természet, elváltozzunk egyre inkább az Úr Jézus hasonlatosságára. Ebben leginkább a vendégszolgálattevő házaspárt, Victor Istvánt és feleségét, Judit nénit  használta fel az Úr, akik 17 gyermeket neveltek fel. Látva derűs, hálás, istenfélő időskorukat, egymás iránt éveken át kitartó hűséges szeretetüket, azt mondtuk: mi is így szeretnénk megöregedni, ilyenekké szeretnénk válni. S hogy a sok áldás, szolgálat mellett is igazi alázat, nem pedig alázatoskodás jellemzi őket, mi sem bizonyítja jobban, hogy ő magát “dicső ősök korcsivadéká” – nak nevezi, s a mai napig mélyen megindítja, hogy az Úr nevét egyáltalán a szájára veheti.

 A sorban elhangzó bizonyságtételek is kivétel nélkül megfrissítettek bennünket, táplálták bennünk a reménységet, hogy lehet aggodalmaskodó, indulatos, önigaz feleségből megbékélő, alázatos, boldog nővé, feleséggé válni. Még akkor is, ha ez a korszellem diktálta társadalmunkban, sőt még hívő körökben sem mindig kívánatos.

     Inkább akarjuk megfogadni az Ige tanácsát:

   “Asszonyok, ti is ugyanígy fogadjátok el a férjetek fennhatóságát, és engedelmeskedjetek nekik! Így még azokat a férjeket is megnyerhetitek Isten számára, akik Isten beszédének nem akarnak engedelmeskedni. Nem kell semmit sem mondanotok, az fogja meggyőzni a férjeteket, ha látják, milyen tiszta és istenfélő életet éltek. Ne a frizurátokkal, arany ékszerekkel, vagy drága ruhákkal akarjatok külsőleg szépnek látszani! A szépségetek belülről, a szívetekből sugározzon, kedves és nyugodt szellemetekből! Mert ez a szépség örökkévaló, és ez az, amit Isten igazán értékel. Ez tette széppé a régi idők szent asszonyait. Ők is Istenben reménykedtek, és engedelmeskedtek a férjüknek” (1Péter 3,1-5; Egyszerű fordítás).

VISSZA

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s