Arról ismeri meg a világ, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. Szeressétek egymást.

Mi szeretjük egymást.

A közösségépítő napokon nem ezt munkáljuk, hanem azt ismerjük fel újra, hogy ez így van. Szeretjük egymást. Jó együtt lenni, örülni egymásnak, annak, hogy testvérek lehetünk, jó örülni egymás örömének, a legifjabb gyülekezetünkhöz tartozónak, az újszülött Máténak, a nagyszülők örömének,  Johanna teljes gyógyulásának.

A már szinte idejétmúlt kommunikációs játék mindig tartogat számunkra valami újat. Nemcsakhogy többet tudunk meg újra egymásról, de azon sem győzünk eleget csodálkozni, hogy párosítja az Úr évről-évre az adott kihúzott kérdést a válaszadó személyével. Szinte mindenki a számára legaktuálisabb kérdést kapja. Felelevenednek a régmúlt eseményei, amikor tettekben mutatkozott meg a testvérszeretet, mert a testvér bármikor, éjjel is leakasztható a szögről. Eszünkbe jut a legjobb barát, akinek a legtöbbet köszönhetjük, mert éveken át imádságaiban hordozott, és segített rátalálni az Úrra. A saját kérdésünkben szembesülünk a leggyengébb pontunkkal, a talán titkolt gyarlóságainkkal, legaktuálisabb problémánkkal, jellemhibáinkkal, amiből az Úr változtatni akar. És ismerve egymást, megélve sok egyéni és közös harcot, mégis szeretjük egymást. Mert testvérek vagyunk.