„MERT HITBEN JÁRUNK, NEM LÁTÁSBAN”
(Elek Sándor)

Nemrég hallottam, hogy Dél-Amerikában, egy helyen Isten úgy munkálkodik, hogy a börtönöket, kocsmákat be kellett zárni, mert a városban szinte mindenki megtért, a polgármestertől kezdve a rendőrfőnökig, és nincs szükség ilyen helyekre. Újabb megdöbbenéssel hallgattam, hogy állítólag az istentiszteleti alkalmakon drágakövek hullanak az égbõl. Az egyiket be is vizsgáltatták és kiderült,
hogy ilyen fajta gyémántot még a földön nem is láttak. A mezõgazdasági beszámolók is rekord nagyságú termésekrõl adnak számot, amit például az óriás méretû paradicsomok és egyéb zöldségek is tanúsítanak.
Mindezeket elõször nagy kétkedéssel fogadtam, és magamban nagy kérdõjelet raktam az állítólagos isteni áldások valódiságához. Mégis a hír mélyen
elgondolkodtatott. Isten nem megtehetné mindezeket?
Eszembe jutott a mennybõl hulló manna, aminek kalácshoz hasonló íze volt, de attól jóval finomabb, és egyszeri jelenség volt. Továbbá a tíz kém beszámolója Kánaánról, hogy a szõlõ termését két ember vitte vállon, és még írhatnék a hegyeket mozdító hitrõl is.
Isten nem megtehetné azt, amit a múltban, vagy akár annál rendkívülibbet is, mint például az égbõl hulló drá-
ga kövek? Ezen gondolkodva arra jutottam, végül is megtehetné, és az is lehet, hogy a hír valóban igaz, és Isten ezen a területen ilyen ószövetségi jelek és csodák által munkálkodik az övéi között.
Ezek után magamra és közeli környezetemre gondoltam. Habár mi is éltünk át csodákat és jeleket, azért ezek mégis a ritkaságokhoz tartoznak életünkben. Mennyivel egyszerûbb lenne a hívõ élet, ha Isten a mi istentiszteletünk alatt is hullatna egy kis drágakövet. Akkor talán többen hinnének.
Tovább töprengve mégis nagy öröm fogott el amiatt, hogy nem azért vagyok hívõ, mert láttam egy kapitális
paradicsomot vagy valami hasonló rendkívülit, hanem azért mert Jézus Krisztus a Szentírásban kijelentette
magát, és én ezt egyszerûen elhittem. Az ötezer ember megvendégelésénél is sokan csak azért hittek, mert jóllaktak a kenyérbõl, de a valódi kenyeret, Jézus Krisztust nem kóstolták, ezért az elsõ próba után el is hagyták Õt.
Az Úr Jézus Tamásnak mondja: „Boldogok akik nem látnak és hisznek”. Mennyei szemszögbõl, úgy gondo-
lom, nem az a csoda, hogy az emberek hisznek Jézus Krisztusban, mert átéltek Vele egy csodálatos megtapasztalást, hanem az, ha nem éltek át semmilyen
rendkívülit, mégis szívükben Úrként tisztelik és követik. Ezek az emberek dicsõítik igazán az Urat. Ilyen volt Jób
is, akivel az Úr maga dicsekszik, minekelõtte megpróbáltatott. És mert hite valóban mély volt, a próbában is hívõ maradt.
Többször gondolkodtam azon, hogy miért éppen a hit eszközét adta Isten az embernek, hogy üdvözüljön. Talán egyszerûbb lenne Neki engedelmeskedni, ha
például Jeruzsálemben székelne folyamatosan
a történelem évszázadain keresztül, és bárki
személyesen beszélgethetne vele, és ezt nem a hit vonalán tennék (ami természetesen mûködik).
De nem sokkal késõbb Isten nekem erre egyféleképpen megfelelt, és ez nekem elég.
Az Édenben az elsõ emberpár abban vétkezett, hogy nem hitte el, hogy Isten jót akar nekik, hanem hitt a hazugságnak. Így Isten a teljes bizalom helyreál-
lítására közötte és az ember között csakis a hit eszközét választhatta, „Mert aki hisz a Fiúban üdvözül”.
Testvéreim, ne a jelekre és a csodákra várjunk, ne is a megtapasztalások miatt higgyünk az Úrban, hanem azért, mert meghalt értünk a Golgotán. Mert hisszük, hogy feltámadt és uralkodik, és eljön értünk, a
hívõkért, hogy örökre Vele legyünk. Ha tehát az életünkbe jönnek a kétségek, nehézségek, félelmek, ne
féljünk, csak higgyünk Jézus Krisztusban, és hit által szerezzünk dicsõséget a mi Istenüknek!
Elek Sándor, Berettyóújfalu

Vissza