Mennyi az elégséges?

„Ameddig a takaród ér…”

A kérdés sürgető és egy-egy élethelyzetben egyenesen a túlélés, a lét a tét. Igaz ez akkor is, ha konkrét megélhetési nehézségekről, kenyérgondokról van szó, de a kérdés éppúgy válaszra vár, ha időbeosztásunkról, fizikai-szellemi  erőnk „hadrendbe állításáról”, vagy képességeink, lehetőségeink felméréséről beszélünk.

   A Szentírás is bátorít bennünket, hogy ha valami tervezünk, fontos az ésszerűség határain belül mozogni, ha nem akarunk nevetségessé válni (Luk 14,28). Mindezt egybevetve gyakran hangoztatjuk hívő testvéri közegben az ősi népi bölcsességet, amely csak megerősíteni tudja a  Szentírás idevontakozó eligazításait: „ Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!”

A számvetés eredménye (1Kir 17,10-16).

Pontosan tudjuk, hogy a sareptai özvegyasszonynak annyija volt, hogy még egyszer csillapítsa a saját és a fia éhségét, azután meghaljanak. Ez gyakorlatilag egyenlő a semmivel. Arra elég, hogy a mai napot túléljem, a holnapom viszont kétséges. Előre nem tervezhetek, nincs perspektívám.

Ha egy újszövetségi történetet vizsgálunk, ugyanerre a megállapításra jutunk el. Többezres tömeg tolong az Úr Jézus körül, akik nagyon megéheztek. Hazaküldeni nem lehet őket, mert félő, hogy kidőlnek az úton (Mát 14,13-21). Jézus kérésére előkerül öt kenyér és két hal. „ De mi ez ennyinek?!” Magyarul mondva: semmi. Elégséges arra, hogy a fiú, akinek pár napi elemózsiája volt az adott élelem, néhány napig ellegyen vele. Ha viszont a mennyiséget a többezres tömeg szükségével vetjük össze, az a néhány kenyér és hal egyenlő a semmivel.

Az ésszerűség hangja

Ami neked is csak egy napra elég, ne add oda másnak. Ha az ésszerűség diktált volna az említett eseteknél, akkor Jézus korában először ötezer, majd négyezer igehallgató maradt volna éhen.  Sareptában sem áldozta volna be utolsó betevő falatját az özvegyasszony. Továbbfolytatva a sort: Péter és halásztársai sem próbálkoztak volna fényes nappal újból a halfogással egy laikus tanácsát megfogadva, miután hasztalan fáradtak egész éjjel.

Amihez nincs szükség hitre

Ha birtokodban van minden, ami a győzelemhez, a sikerhez szükséges, abban nem leszel soha Istenre utalva. Gedeon harminckétezer harcossal elsöprő győzelmet arathatott volna a midianiták felett.  Ha olyan feladatokra kérnek fel, melyek megoldásának kulcsa a kezedben van, nincs szükséged hitre. Akkor sem, ha olyan szolgálattal bíznak meg, amelyhez megvannak a megfelelő kegyelmi ajándékaid. Nem lesz próbára téve a hited, ha a félretett tartalékaidra pályázik valaki, vagy ha a fölöslegedből kell másokat megelégítened.

 Isten a nélkülözhetetlent kéri

Isten az ésszerűtlen helyzetekben kívánja meghirdetni a hatalmát. Ezért kérte Ábrahámtól, hogy áldozza föl neki az ígéret gyermekét, Izsákot. Ezért csökkentette le a Gedeon hadseregét háromszáz harcosra. Ezért kérte el az utolsót a sareptai özvegytől éppúgy, ahogy a galileai halászok erejének és türelmének utolsó cseppjére is „szüksége volt”. Hossza lehetne sorolni azokat az élethelyzeteket, amelyekben az Úr szeretete el akar segíteni arra, hogy igazán átérezzük: „semmi nélkül valók vagyunk”. Mindezt azért, hogy „mindennel bírhassunk” (2Kor 6,10).

Amikor Isten „építi a tornyot…”

… akkor nekem nem kell mérlegelni, csak engedelmeskedni. Ha az „Ő szavára kivetem a hálót”, akkor szakadozni fog a halak sokasága miatt. Akkor folyik az olaj, és a liszt végig kitart az éhínség idején. Akkor megelégíttetik a sokezer éhező, és legyőzöm midiánt, mint egy embert. Ha Isten kéri az utolsódat, vagy küld a lehetetlenbe, ne habozz, ne kalkulálj, mert Ő akar építkezni!

 Mert akinek van (hite), annak adatik. Akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.

(Frank Róbert)