„Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat ne vennénk el?” (Jób 2,10)

Harmadik gyermekünk születése után egy héttel láz gyötörte családunk több tagját is. Én is elkaptam, így segítség nélkül háztartást ellátni, éjszakázni, főzni, stb… nagyon nehéz volt. Még jó, hogy újszülött kislányunk jó baba volt, hálát is adtam sokszor érte, hiszen szinte csak evett és aludt. Az éjszakai felkelés is csak a szoptatásig tartott számára. Heteken keresztül ilyen nyugodt, békés baba volt, egészen addig, míg el nem kapott egy kis megfázást, aminek hörghurut lett a vége. Gyógyszereket kapott, de egész nap nyűglődött szegénykém. Sokat sírt, még éjszaka is többször kelt fel sírva, mert az antibiotikum meghajtotta. Egy pár nap után már elkezdtem magamban zúgolódni, hogy meddig lesz még ez a sírós állapota, ráadásul az óvodában pont ekkor készülődtek a nagyobbik lányomék az Anyák napja megünneplésére. A picinek a betegsége pont ekkor volt a tetőpontján (szinte óránként felsírt, csak úgy tudtam megnyugtatni, ha megszoptattam), így nem tudtam elmenni a gyerekek műsorára sem, nagyon fájt a szívem ezért. És ekkor szólt az Úr a reggeli igében: „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat ne vennénk el?” Megértettem Uram üzenetét, és hálát adva kisgyermekemért, mostmár lehajlással tudtam fordulni felé. Közben azzal is vigasztalt az Úr, hogy ez az igazi Anyák napja, amikor nem dicséreteket hallgatunk magunkról, hanem gyakorlatban tesszük dolgainkat, mindezt úgy, mint akik az Úrnak végzik, és jutalmukat Tőle várják.

Elekné Szoboszlai Réka

Vissza