Frank Nátán

kizoaIsten már gyermekkoromban megszólított, és kértem, hogy bocsássa meg a bűneimet, s vegyen lakozást a szívemben. Tavaly egy ifjúsági táborban, újból megérintett az Úr. Olyan békességet és szeretetet tapasztaltam ott, amire mindig is vágytam, mert otthon is ezt tapasztaltam, meg a gyülekezetben is. Elhatároztam, hogy ha majd felnőtt leszek, én is ilyen békességben és szeretetben szeretnék élni. Hazaérve a táborból azonban azt vettem észre, hogy semmi nem változott az életemben, ugyanúgy folytatódott minden. Nem értettem, hogy miért nem tudok közelebb kerülni Istenhez. Egy idő után ebbe beletörődtem. Egészen addig, míg idén ismét eljutottam ebbe a táborba, és Isten megint megérintette a szívemet. Volt két Ige, ami a hét folyamán különösképpen szólt hozzám: „ A ti vétkeitek választanak el titeket Istentől” (Ézs 59,2a) „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által, nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2,8-9). Ezeket eddig is tudtam, de most valahogy újra megvilágosodott előttem, hogy a bűneim miatt nem kerülhetek közelebb Istenhez. Vannak olyan dolgok, amiket még nem adtam át Neki. Korábban úgy gondoltam, hogy először is jónak kell lennem, meg kell térnem, és akkor majd Isten elfogad. Rájöttem azonban, hogy nem tudok jó lenni az Úr Jézus nélkül. Nekem csak annyit kell tennem, hogy megvallom a bűneimet, és elfogadom a kegyelmet. Ezt ott meg is tettem magamban, imádkoztam, Nem jutottam egyből belső bizonyosságra, de az esti alkalmon elkezdtem imádkozni magamban: „Uram, én már nem tudom, mit kell tennem. Ha a Tiéd vagyok, add tudtomra!” Egy előttem fekvő Bibliából egy igekártya került a kezembe, amin keresztül az Úr válaszolt: „végezetre , atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmas erejében”
(Ef 6,10) Megértettem akkor, hogy én tényleg Isten gyermeke vagyok, és meg kell erősödnöm az Úr Jézusban. Ezt az átélésemet megosztottam egy testvérrel, együtt imádkoztunk, nagyon örültünk.
A táborban a harmatáhitatok végén úrvacsoravételre volt lehetőség. Az úrvacsorát osztó testvér azt a felhívást tette, hogy aki még nem tért meg, az térjen meg, aki megtért, az merítkezzen be, és aki az Úré, az vegyen úrvacsorát. Én is vettem az úrvacsorát, ugyanakkor elkezdett motoszkálni bennem az a gondolat, hogy aki megtért, az merítkezzen be. A bemerítkezésről is hasonlóképpen gondolkodtam: ha majd jó hívő leszek, akkor bemerítkezek. Hazaérve a táborból azonban a soronkövetkező bibliaórán a bemerítésről volt szó. Az Úr Jézus azt mondja: „így illik nekünk minden igazságot betöltenünk” (Mt 3,15b), és ez egy vallástétel arról, hogy megtértem, újjászülettem, és az Úr Jézusnak engedelmeskedek. Ekkor dőlt el bennem végleg, hogy ebben is szeretnék engedelmeskedni az Úr Jézusnak. Az elhatározásom óta többször voltak bennem kételyek, néha elbizonytalanodtam, amire néha rásegítettek a testvéreim is. De ha elbukok is , tapasztalom, hogy az Úr segít talpraállni, és megerősödöm.

Vissza