Hívő szülők és az Úr gyermeke vagyok. De ez nem mindig volt így. Kisgyermekként nap mint nap hallottam Istenről, az Úr Jézusról, a mennyországról és a pokolról. Vasárnaponként eljártam a szüleimmel a gyülekezetünkbe, és a gyermekbibliakörökön is mindig részt vettem, így ismertem az alapvető szellemi igazságokat. Ez azonban nem gyakorolt rám különösebb hatást egészen kilenc éves koromig, amikor is egyik éjszaka elgondolkoztam az életemen, és arra jutottam, hogy bűnös ember vagyok, így el fogok kárhozni, amint meghalok. Ez olyan rettegéssel töltött el, hogy azon az éjszakán megvallottam az Úr Jézusnak a bűneimet, és a szívembe hívtam Őt. A kezdeti lelkesedésem egy idő után ellankadt, és visszatértek a szürke hétköznapok. Az iskolában egyre romlott a viselkedésem, noha alapvetően “rendes” gyerek voltam. Nyolcadik osztályban már távol álltam Istentől, annak ellenére, hogy továbbra is eljártam a gyülekezetünkbe, és rendszeresen imádkoztam. Tizennégy éves koromban elkerültem Debrecenbe, ahol szinte korlátlan szabadságom volt. Távol voltam a szüleimtől, és ennek hamarosan meg is lett a következménye. Nem sokban különböztem egy világi fiataltól. Otthon is nagyon meglátszott rajtam a belső lelkiállapotom. Elképesztően arrogáns voltam a testvéreimmel, a szüleimmel szemben pedig tiszteletlen. Az első gimnáziumi évem után nyáron nem is mentem el egyik Pányoki táborba sem, inkább diákmunkát kerestem magamnak.
Két évvel ezelőtt megismerkedtem egy hívő fiúval, akivel jó barátok lettünk, és meghívtak magukhoz nyár végére. Ott szembesültem azzal, hogy milyen is egy igazi hívő fiatal családi élete. Be kell hogy valljam, teljesen lenyűgözött! Erre vágytam én is. Rájöttem, hogy az otthoni problémáknak én vagyok az oka, ezen pedig sürgősen változtatni akartam. Kértem Istent, hogy segítsen még egyszer nekirugaszkodni a hívő életnek, és támogasson a harcaim közepette. Hála az Úrnak, meghallgatta könyörgéseim szavát, és azóta rengeteget változtam. Van lehetőségem a bizonyságtételre az osztálytársaim körében, s arra is volt már példa, hogy egy-egy tanáromnak számot adtam arról,hogy az életemet már Jézus Krisztus irányítja. Naponkénti csendességben igyekszem megérteni az akaratát. Jó dolog meghallani a szívemben,vagy az Ő Igéjén keresztül, hogy mi a legközelebbi tennivalóm, vagy éppen mi a jövőmre vonatkozó terve. Tudom, hogy sok híja van még az Ő munkájának az életemben, de hiszem, hogy bevégzi ama nagy napra!

Vissza