Elekné Réka: Megtisztított és meggyógyított; Frank Róbertné: Ha minden odalesz is

„Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat és távozzál el a gonosztól. Egészség lesz ez a te testednek, és megújulás a te csontjaidnak.” (Péld 3,7-8)

Egy augusztusi napon belázasodtam és erős torokfájást éreztem. Imádkoztunk ezért többen is, és alábbhagyott a fájdalom, de napokig elhúzódott a gyógyulás. Mivel még szoptattam, nem mertem semmiféle gyógyszert bevenni, így kellett tűrnöm a fájdalmat. Egy hét múlva újra erős torokfájás, láz következett. Ekkor már elmentem az orvoshoz is, ahol megállapította a szakember, hogy idült mandulagyulladás. Felírt antibiotikumot, lázcsillapítót. Elszedtem a gyógyszereket és mihelyt abbahagytam azonnal visszatért a fájdalom és a gyulladás. Újból az orvoshoz fordultam, aki egy másfajta antibiotikumot adott, továbbá javasolta a mandulám eltávolítását. Kissé megijedtem, már három hete szenvedek, de valóban a műtét lenne erre a megoldás? Az orvos felajánlotta a műtét lehetőségét, hiszen úgy látja ez egy rutinműtét, több kárt okoz a rossz mandulám, mint amennyit használ. Én nem örültem ennek a megállapításnak, és az Úrhoz menekültem. Azt megláttatta velem Isten, hogy igencsak gyorsalkodok a nyelvemmel, főleg férjemmel szemben vagyok sokszor tiszteletlen beszédeimben. Ezt megítélte az Úr, meg is bántam, és bocsánatát kértem, valamint erőt a változáshoz. A betegségem azonban tovább tombolt. Már az imaközösségünkben is osztottam a problémámat, testvérekkel együtt is imádkoztunk gyógyulásért. És nem történt semmi. Nem értettem. Aztán ezt az igét hozta elém az Úr: … féld az Urat és távozzál el a gonosztól. Egészség lesz ez a te testednek… Megörültem ennek az igének, és hitben ráálltam. Pár napon belül az idült mandulagyulladásom elmúlt, azóta sem szenvedtem ilyen betegségben. Csodálatos módon az Úr meggyógyított. Nem volt szükség sem műtétre, sem gyógyszerekre. Dicsőség legyen ezért Istennek!

___________________________________________

HA MINDEN ODALESZ IS (Frank Róbertné)

Az elmúlt évben folyamatos fejfájásom miatt különféle vizsgálatokon estem át. Ezek eredménye sorra negatív lett. Az egyik leletemen csupán az szerepelt lábjegyzetként, hogy gyulladás miatt fül-orr-gégészeti vizsgálat javasolt. Megkönnyebbülve vettem tudomásul,
hogy minden komoly betegség lehetõségét kizárták. A javasolt fül-orr-gégészeti vizsgálatot pedig halogattam,
nem tulajdonítottam nagy jelentõséget egy kis gyulladásnak. Pár hónap múlva mentem el a helyi kórházba, ahol egy fõorvos vizsgált meg. Átnézte a
leleteimet, a koponya MR vizsgálat CD-jét, s azt mondta, hogy orrmelléküreg gyulladásom van, ami mûtéti bea-
vatkozást igényel. Olyan mélyen és rejtetten helyezkedik el a koponyában, hogy gyógyszeres kezelés nem lehetséges. A mûtét rendkívül kockázatos, hiszen köny-
nyen sérülhetnek a közelben lévõ nemes szervek, a szem, az agy. Ebbõl kifolyólag – bár õ már végzett hasonló mûtétet -, itt helyben nem vállalják, menjek nagyobb helyre. A mûtétet mindenféleképpen
végre kell hajtani, egyébként a gyulladás átterjed a nemes szervekre, vakságot, agyhártyagyulladást, stb. okozva. Búcsúzásképp megadta egy debreceni
és egy pesti orvos nevét. Ahogy kiléptem a rendelõbõl, hazafelé az úton végig az járt a fejemben: megyek a nagyobb helyre. A legfelsõbb helyre, az Úrhoz.
Nincs is más lehetõségem. Õ mit mond?
Itt jegyezném meg, hogy elõzõ nap a férjemmel Isten teremtõ erejérõl, hatalmáról beszélgettünk. Mit sem sejtve az én helyzetemrõl, szóba került egy testvér, akinek az egyik lába több centiméterrel rövidebb volt, mint a másik. Testvérek imádkoztak érte, megkenték
olajjal, és abban a pillanatban melegség járta át a testét, és kinõtt a lába. Férjemmel arról beszélgettünk, hogy
Istennek csak egy szavába került ez, csakúgy, mint maga a teremtés. Micsoda ereje van az isteni teremtõ szónak! Most pedig elcsendesedve az Úr elõtt, visszacsengett Isten teremtõ szavának az ereje azokban az igékben amelyeket olvastam: „Szemeimet a hegyekre emelem,
onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és a földet” (Zsolt 121, 2-3). Az a hit ébredt bennem, hogy az Úr nem orvosi beavatkozással, hanem az Õ teremtõ szavának az erejével fog segítségemre jönni. Ezt erõsítette bennem az az igecsokor is, amit egy áhítatos könyv
aznapra kijelölt versei közt olvastam: „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9,23). „Nem mondtam-e neked,
hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsõségét? ” (Jn 11,40). „Hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék” (1Kor 2,5). A vérfolyásos asszony azt mondta: „Ha megérintem az Úr Jézusnak akárcsak a ruháját is, meggyógyulok” (Mk 5,28).
Teljes békesség töltötte el a szívemet, s tervezgettem,
hogyan, milyen körülmények között kerüljön sor az imád-
ságra. A férjem és még két hozzánk közelebb álló testvér kent meg olajjal, s imádkozott értem. Láttam, hogy minden körülményt az Úr készített elõ, s a közbenjáró testvérek is hasonló módon kaptak hitet a gyógyulásomra.
Gondolataimban már lepergett, hogy fogom felkeresni az újfalusi fõorvost bizonyságtétel céljával a majdani
debreceni leleteimmel, igazolva a gyógyulás tényét.
Váratlanul érintett, hogy az imádkozás hatására szemmel láthatóan semmi nem történt. Néhány napon át ez a tény nem is ingatta meg a hitemet. Ahogyan azonban tovább teltek a napok, és semmi változást nem tapasztaltam, kezdett gyengülni a hitem. Olyannyira, hogy kész
ténynek vettem azt, hogy nincs gyógyulás. Nem láttam gyenge pontját a vezettetésemnek, semmit nem erõsza-
koltam. Csak azt láttam, hogy az Õ Szelleme bennem és a kapott igék egymást erõsítették. És most mégis itt
álltam értetlenül. Nem is a betegség tényét volt nehéz elfogadnom, hanem azzal szembesülnöm, hogy valamit
nagyon félreérthettem, ill. valami el van rejtve elõlem. A férjem közben bátorított, várjam ki az idõt, míg odaérek az orvoshoz Debrecenbe, s kézhez kapom az újabb vizsgálatok eredményeit. Akkor majd úgy adhatok hálát, mint az a bélpoklos, kinek miután az Úr gyógyulást
parancsolt, a papokhoz odaérve tisztult csak meg. Nem tudtam ezt hitben megragadni magamra nézve. Úgy éreztem, hogy a földön az egyik legtöbbet jelentõ
dolgot „veszítettem el”, az Úr vezetését, az Õ hangjának hallását. Hogy fogok így hívõ életet élni ezután, ha nem értem, hogy Õ mit mond, és mit akar? Ha nem
közölhet velem dolgokat? Ha ez így lesz, akkor nem sok hasznát veheti majd vegetáló hívõ életemnek! Úgy éreztem, minden bizonytalanná vált, mindent
elveszítettem, „csak” egy biztos dolog maradt meg nekem: az Úr megváltott, az Övé vagyok. Igyekeztem arra berendezkedni, hogy legyen ez elég nekem,
„csupán” ennek a legtöbbnek a tudatával
élni, továbbmenni. Nagyon sokat jelentett számomra egy vers akkoriban, megszégyenített hálátlanságom,
elégedetlenségem miatt:

Jézus kérdi: „Mért nem érzed
szeretetem árját
mindig, mely megváltott téged,
s oly epedve vár rád?
Nem mutatja minden tettem,
hogy nagyon szeretlek,
hogy teérted rabja lettem
idõnek s a testnek?
Így éltem ember alakban.
Kár, hogy még nem érted:
a halált is elvállaltam
a Golgotán érted.
Bár te sokszor elfeledtél,
más gondjaid lettek,
szeretném, ha úgy szeretnél,
ahogy én szeretlek!” (Balog Miklós)

Közben telt az idõ, majd sor került a mûtétet megelõzõ CT-re, aminek az eredménye negatív lett. A debreceni adjunktus örömmel jelentette be, hogy nincs szükség semmiféle mûtétre, a legkisebb beavatkozásra sem. Hamarosan felkerestem az újfalusi fõorvost, bizonyságot
tettem a mi megváltó, szabadító, gyógyító Istenünkrõl.
Nyilvánvaló, hogy megörvendeztetett az Úr a gyógyulással, de a legnagyobb örömöt az okozta, hogy
úgy lett minden, ahogyan az Úr elõre megmondta. A próba idején tanított az Úr hitben járni a sötétben, bízni Benne, mikor látszólag minden ellene mond az Õ
szavának. A végén pedig megajándékozott azzal, hogy szemeimmel is lássam, hogyan hordozott a karjain. „Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de
szél fut át rajta és kiderül” (Jób 37,20).

Vissza