„Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei” – szokás mondani keresztény körökben, nagyon helyesen. Hogyha valaki Isten különös kegyelméből születésétől kezdve jó erkölcsre és az Ige szeretetére van nevelve, fennáll a veszélye annak, hogy nem vesz tudomást erről az igazságról. Épp ezért nagyon fontos, hogy az istenfélő szülők gyermekei minél többször szembesüljenek ezzel. A több áldással nagyobb felelősség is jár, akire pedig sokat bíztak, attól többet is kérnek majd számon.

Hálás vagyok Istennek, hogy velem hamar megérttette ezt. Tizenéves korom elejére be kellett látnom, hogy a jóra való törekvésem nem elégséges a boldog élethez, pedig -emberi mérték szerint- nem voltak súlyos bűneim. Nem jártam meg hatalmas mélységeket, mert szüleimtől jó nevelést kaptam, és a tanult erkölcsöt többé-kevésbé meg is becsültem. Ennek ellenére az Ige, amit hétről hétre hallottam, megítélte szívem gondolatait, és vád alá helyezett. Tudtam, hogy amint minden Krisztus nélkül élő emberen, rajtam is Isten haragja van, és ez független attól, hogy relatíve apró, vagy emberi mérce szerint is súlyosabb bűnök terhelik a lelkemet. Találó a kép, miszerint egészen mindegy, hogy a vízfelszíntől 5 centiméterre vagy 50 méterre fullad meg valaki.

A bűn zsoldja a halál – mondja a Szentírás –, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban (Róm 6,23). A vers első felének igazságát hamar felismertem, ahogyan Isten tökéletes törvénye alapján vizsgáltam az életemet, s megállapítottam magamban: igen, ez jár nekem, a halál, az örök halál. A második felével még nem tudtam mit kezdeni, mert nem volt személyes bizonyosságom afelől, hogy ez az ajándék, az örök élet, az enyém lenne. Olyan voltam, mint a gazdag ifjú, egy égető kérdéssel a szívemben: „…mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17)

Időközben több testvérem hitre jutott, és bár korábban ők sem álltak velejéig romlott fiatalok hírében, az életükben mégis világos változás állt be. Bizonyára sok területen látható volt ez, de azt hiszem, hogy legfőképp a családban, hiszen a család az a hely, ahol talán a leginkább megmutatkozik, hogy mi is lakozik a szívünkben. Vonzott az az élet, amit élni kezdtek Krisztusban. Kiegyensúlyozottak voltak, öröm volt bennük, s láttam, hogy a jóra való törekvésük gyümölcsöket hoz.

Ebben az időszakban elkezdtem többet olvasni az Igét, és komolyan keresni Istent. Sokat gondolkoztam, és próbáltam megérteni, hogy pontosan mi is hiányzik az életemből. Az Úr fokozatosan, de folyamatosan végezte a munkáját bennem. Hosszasan vívódtam, mire kegyelméből megértettem, hogy mit is jelent hit által belekapaszkodni a Krisztus által megszerzett váltságba. Átéltem, hogy a Biblia Jézusából hogyan lesz személyes Megváltó, az evangélium „száraz” hitigazságából pedig saját meggyőződés, valós Istenbe vetett bizalom. Megtapasztaltam a bűnből való szabadulás örömét, és boldog reménység töltötte be az életemet. Már tudom, hogy a bűneim zsoldját Krisztus kifizette, és egyedül az Ő igazsága által örök életet nyertem. Ez a kibeszélhetetlen ajándék mély hálára indította szívemet, és arra az elhatározásra, hogy ezentúl Neki, csak Neki éljek.