Abból adódóan, hogy már kisgyermekként is eljártam családommal együtt a gyülekezetbe, tisztában voltam Isten, a bűn, a mennyország és a pokol jelentésével. Először 7-8 éves koromban kértem az Úr Jézust szüleimmel, hogy bocsássa meg a bűneimet, és hogy vegyen lakozást a szívemben. Ennek nem sok jele volt az életemben, akkor “elég volt” számomra a bizonyosság, hogyha én meghalok, akkor a mennybe fogok kerülni, annak ellenére, hogy kérésem szívből jött, és teljesen őszinte volt. Éreztem az évek során, hogy számtalan olyan dolgot teszek, amit nem kellene, de különösebben nem foglalkoztam vele. Mire felsős lettem, rá kellett jönnöm arra, hogy semmiben nem különbözöm hitetlen osztálytársaimtól, noha én hívőnek, Isten gyermekének tartom magam. Ugyanúgy káromkodtam, bekiabáltam órán, tiszteletlenül beszéltem tanáraimmal. Mindez nem volt túlságosan feltűnő, hiszen otthon viszonylag rendes gyerek voltam, takargattam azokat a dolgokat, amelyeket az iskolában elkövettem. Néha kiderült egy-egy csíny valamely testvérem, tanárom jóvoltából, s ilyenkor nagyon elszégyelltem magam, de továbbra is ugyanazokat a dolgokat tettem, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy az osztályban már megszerzett tekintélyemet és népszerűségemet semmi se befolyásolja. Időközben hívő fiatalok közül többen megtértek – köztük testvéreim is – és énnekem akarva/akaratlanul is észre kellett vennem, hogy ők teljesen máshogy élnek, mint ahogyan én. Annak ellenére, hogy láttam bukásaikat, észre kellett vennem azt a szentséget is, amely eddig nem volt meg az életükben, most pedig szembeötlő. Egyszóval tanítványokká lettek. Tudtam azt, hogy én, noha hívőnek, Isten gyermekének vallom magam, a cselekedeteim mégse bizonyítják ezt. Fájt ahogy láttam azt a kontrasztot, amely az én életem és az ő életük között volt. Emellett tudtam, hogy ők most teljesen szabadok és boldogok. Kívánatossá vált számomra ez az élet. Ez volt az egyik tényező, amely segített a megtérésemben. A másik az előzőből következett. Kezdtem megelégelni azt, hogy én nem tudok “jó” lenni. Fájtak a bűneim. 2016 júniusában vallottam meg újra a bűneimet az Úrnak, és bocsánatot nyertem!  Ekkor már az lebegett a szemeim előtt, hogy “új teremtés” legyek. Azóta igyekszem a keskeny úton járni, gyakran elbukok, de Ő mindig segít felállni. Azt, hogy az Úr Jézus megváltott, és hogy Őt szeretném követni, augusztus 20-án bemerítkezésemmel is kifejez(t)em.

Vissza a Főoldalra